A spontán vetélés okai
0hozzászólás
Gravida – A baba-mama vitamin Rovat: Betegség, gyógyszerek 2012.02.10.
A terhességeknek mintegy 20-25 %-a, vagyis átlagosan minden negyedik-ötödik eset sajnos spontán vetéléssel végződik. Azért nem rendelkezünk biztos adatokkal, mert a vetélések egy részénél nem lehetünk biztosak abban, hogy a már megtermékenyült petesejt lökődött ki, vagy csak menstruációs zavarok jelentkeztek a normál cikluson kívül eső erős vérzés alkalmával. Egyes becslések szerint, ha a még nem egyértelműen diagnosztizált terhességeket is figyelembe vesszük, akkor feltételezhetjük, hogy a megtermékenyülések fele így végződik.
A spontán vetélések többsége ún. „korai vetélés”, vagyis a terhesség első 16 hetében következik be, leggyakrabban a 8-10. hét után. Ritkábban, az esetek nem egész harmadában történik csak a 17. hetet követő „késői vetélés”, amikor a magzat távozása után a placenta külön szakaszban hagyja el az anya szervezetét.
A spontán vetélés ténye nem egyforma mértékben viseli meg a nőket és a családokat. Egyesek viszonylag hamar túlteszik magukat a dolgon, szomorúságuk közben annak talán még egy kicsit örülnek is, hogy maga a természet gondoskodott arról, hogy ne szülessen beteg vagy fejletlen gyermek. Mások egész életükben hordozzák magukkal magzatuk halálának fájdalmát, saját meg nem született gyermeküket gyászolják ilyenkor.
Közös mindenképpen, hogy a tervezett gyermekáldás vetéléssel végződése komolyan elkeseríti a babát váró kismamákat. Jó lenne tudni, mit tehetünk a spontán abortusz elkerülése érdekében, mi minden okozhat problémát, s mindezek előfordulását hogy tudjuk kizárni az életünkből.
Efféle biztos válaszok sajnos nem léteznek. A tényleges vetélések többségénél nem tudhatjuk, konkrétan mi is történt. Csak azt szedhetjük össze, hogy általában milyen tényezők előfordulása lehet felelős a terhesség nem várt megszakadásáért. Ezek egy részét kellő figyelemmel valóban kiküszöbölhetjük, de több olyan helyzet is van, amikor nem tehetünk semmit, a magzat életben maradása nem rajtunk (nem az édesanyán és nem az egészségügyi háttéren) múlik.
A kismama méhének fejletlensége nem ritkán okoz vetélést. Ezzel magyarázható, hogy az első terhesség sokkal gyakrabban végződik az embrió kilökődésével, mint a későbbiek. A visszatérő esetek is többször fordulnak elő egymás után, még az első szülést megelőzően, mint később. Ebben az esetben tapasztalhatjuk, hogy a magzat mind hosszabb idő után hal el, a női méh ugyanis éppen e terhességek hatására fejlődik ki egészen, és válik alkalmassá a következő alkalommal a teljes kihordásra. Nem egyszer előfordul az is, hogy a teherbe eséskor még fejletlen méh a szülés idejére magától, mindenféle beavatkozás nélkül teljesen kifejlődik.
Természetesen komoly gondot jelenthetnek a méh fejlődési rendellenességei (ez hiszterográfiai vizsgálattal megállapítható) , a méhnyak-elégtelenség és a női szervezet egyéb károsodásai. Korábbi művi abortuszok vagy a méhet és alhast érintő műtétek okozhatnak például olyan maradandó hegesedéseket, amelyek a későbbi terhességek kihordását megzavarják – esetenként akár teljes mértékben meg is gátolják. A méh gyulladásos betegségei, rossz helyzetben lévő miómák, a terhesség közben jelentkező fertőzések, mérgezések és a baleseti sérülések szintén veszélyesek lehetnek. A terhességet megelőző tüdőtuberkulózis (tbc) például vezethet a méhnyálkahártya pusztulásához, ami szintén veszélyezteti – vagy lehetetlenné teszi – a magzat kihordását.
Más típusú anyai okok lehetnek a hormonális zavarok. A diabetes, a pajzsmirigy-, mellékpajzsmirigy és mellékvese-betegségek egyaránt okozhatnak ilyesmit. Gond lehet a sárgatesthormon elégtelensége, főleg a 7-10. hét között, szerencsére azonban ez a hormonhiány gyógyszeres kezeléssel kiküszöbölhető.
Az ismétlődő vetélések kb. 25-30 %-a „spermiogén abortus”, vagyis apai eredetűek; a hímivarsejtek rendellenességeire vezethetők vissza. Ezekben az esetekben a megtermékenyült petesejt általában a terhesség első heteiben már kilökődik. Az apa prosztata-gyulladása is okozhat olyan hüvelyi vagy méhbeli fertőzést, amely a burok megrepedését és közvetve a terhesség megszakadását eredményezi.
Ha az apa és az anya antigénjei nagyon hasonlítanak egymáshoz, a magzatot védő ellenanyag-termelés esetenként nem indul be időben; ilyenkor az idegen szövetek ellen védekező nyiroksejtek elpusztíthatják az embriót. Ezt az ún. „immunológiai összeférhetetlenséget”, amennyiben időben észreveszik, sok esetben orvosilag ki lehet küszöbölni.
A fent felsoroltakon kívül ritkán előfordulhatnak még egyéb okok is, amelyek vetélést okoznak. A kockázatot nagyon megnöveli a dohányzás, az alkohol- vagy kábítószer-fogyasztás, az erős röntgen-sugárzás, a kimerítő fizikai munka, a terhesség alatt jelentkező fertőző betegségek, a tartósan magas láz, az extrém súlyfelesleg vagy a kóros soványság, illetve a negyven év feletti életkor. Felelős lehet a hibás kromoszómaállomány (génhibák), történhetnek beágyazódási zavarok, maga az embrió vagy a köldökzsinór is fejlődhet rendellenesen, és még számos olyan probléma merülhet fel, amelyeket sosem tudunk kideríteni.
A spontán vetélések többsége ún. „korai vetélés”, vagyis a terhesség első 16 hetében következik be, leggyakrabban a 8-10. hét után. Ritkábban, az esetek nem egész harmadában történik csak a 17. hetet követő „késői vetélés”, amikor a magzat távozása után a placenta külön szakaszban hagyja el az anya szervezetét.
A spontán vetélés ténye nem egyforma mértékben viseli meg a nőket és a családokat. Egyesek viszonylag hamar túlteszik magukat a dolgon, szomorúságuk közben annak talán még egy kicsit örülnek is, hogy maga a természet gondoskodott arról, hogy ne szülessen beteg vagy fejletlen gyermek. Mások egész életükben hordozzák magukkal magzatuk halálának fájdalmát, saját meg nem született gyermeküket gyászolják ilyenkor.
Közös mindenképpen, hogy a tervezett gyermekáldás vetéléssel végződése komolyan elkeseríti a babát váró kismamákat. Jó lenne tudni, mit tehetünk a spontán abortusz elkerülése érdekében, mi minden okozhat problémát, s mindezek előfordulását hogy tudjuk kizárni az életünkből.
Efféle biztos válaszok sajnos nem léteznek. A tényleges vetélések többségénél nem tudhatjuk, konkrétan mi is történt. Csak azt szedhetjük össze, hogy általában milyen tényezők előfordulása lehet felelős a terhesség nem várt megszakadásáért. Ezek egy részét kellő figyelemmel valóban kiküszöbölhetjük, de több olyan helyzet is van, amikor nem tehetünk semmit, a magzat életben maradása nem rajtunk (nem az édesanyán és nem az egészségügyi háttéren) múlik.
A kismama méhének fejletlensége nem ritkán okoz vetélést. Ezzel magyarázható, hogy az első terhesség sokkal gyakrabban végződik az embrió kilökődésével, mint a későbbiek. A visszatérő esetek is többször fordulnak elő egymás után, még az első szülést megelőzően, mint később. Ebben az esetben tapasztalhatjuk, hogy a magzat mind hosszabb idő után hal el, a női méh ugyanis éppen e terhességek hatására fejlődik ki egészen, és válik alkalmassá a következő alkalommal a teljes kihordásra. Nem egyszer előfordul az is, hogy a teherbe eséskor még fejletlen méh a szülés idejére magától, mindenféle beavatkozás nélkül teljesen kifejlődik.
Természetesen komoly gondot jelenthetnek a méh fejlődési rendellenességei (ez hiszterográfiai vizsgálattal megállapítható) , a méhnyak-elégtelenség és a női szervezet egyéb károsodásai. Korábbi művi abortuszok vagy a méhet és alhast érintő műtétek okozhatnak például olyan maradandó hegesedéseket, amelyek a későbbi terhességek kihordását megzavarják – esetenként akár teljes mértékben meg is gátolják. A méh gyulladásos betegségei, rossz helyzetben lévő miómák, a terhesség közben jelentkező fertőzések, mérgezések és a baleseti sérülések szintén veszélyesek lehetnek. A terhességet megelőző tüdőtuberkulózis (tbc) például vezethet a méhnyálkahártya pusztulásához, ami szintén veszélyezteti – vagy lehetetlenné teszi – a magzat kihordását.
Más típusú anyai okok lehetnek a hormonális zavarok. A diabetes, a pajzsmirigy-, mellékpajzsmirigy és mellékvese-betegségek egyaránt okozhatnak ilyesmit. Gond lehet a sárgatesthormon elégtelensége, főleg a 7-10. hét között, szerencsére azonban ez a hormonhiány gyógyszeres kezeléssel kiküszöbölhető.
Az ismétlődő vetélések kb. 25-30 %-a „spermiogén abortus”, vagyis apai eredetűek; a hímivarsejtek rendellenességeire vezethetők vissza. Ezekben az esetekben a megtermékenyült petesejt általában a terhesség első heteiben már kilökődik. Az apa prosztata-gyulladása is okozhat olyan hüvelyi vagy méhbeli fertőzést, amely a burok megrepedését és közvetve a terhesség megszakadását eredményezi.
Ha az apa és az anya antigénjei nagyon hasonlítanak egymáshoz, a magzatot védő ellenanyag-termelés esetenként nem indul be időben; ilyenkor az idegen szövetek ellen védekező nyiroksejtek elpusztíthatják az embriót. Ezt az ún. „immunológiai összeférhetetlenséget”, amennyiben időben észreveszik, sok esetben orvosilag ki lehet küszöbölni.
A fent felsoroltakon kívül ritkán előfordulhatnak még egyéb okok is, amelyek vetélést okoznak. A kockázatot nagyon megnöveli a dohányzás, az alkohol- vagy kábítószer-fogyasztás, az erős röntgen-sugárzás, a kimerítő fizikai munka, a terhesség alatt jelentkező fertőző betegségek, a tartósan magas láz, az extrém súlyfelesleg vagy a kóros soványság, illetve a negyven év feletti életkor. Felelős lehet a hibás kromoszómaállomány (génhibák), történhetnek beágyazódási zavarok, maga az embrió vagy a köldökzsinór is fejlődhet rendellenesen, és még számos olyan probléma merülhet fel, amelyeket sosem tudunk kideríteni.
