Hogyan szoptassak? Igény szerint vagy 3 óránként?

0hozzászólás
Szöllősy Judit   Rovat: Szoptatás   2011.03.31.
Hogyan szoptassak? Igény szerint vagy 3 óránként?

Hogyan szoptassak? Igény szerint vagy 3 óránként? Melyik jobb a babámnak? És nekem?

A legtöbb édesanyában felmerülnek ezek a kérdések már a terhesség alatt. Sokan el is képzelik, hogyan fogják majd szoptatni a kisbabájukat. Néhány kismama alaposan utánaolvas a kérdésnek, másokat a barátnőik vagy rokonaik látnak el sok-sok jó tanáccsal, ezért nagyon határozott elképzeléseik lehetnek e kérdést illetőleg.  
Amikor azonban megérkezik a várva várt újszülött, valahogy minden másképpen alakul. Nem várt problémák jelentkezhetnek: nehezen indul be a tejtermelés, vagy nem lakik jól vele a baba. Többen mondják: „kevés a tej”, egészítsd ki tápszerrel, teácskával”, közben a mellek begyulladnak, a baba meg csak sír vigasztalhatatlanul, a „boldog” szülők pedig az első hetek átvirrasztott éjszakái után ráébrednek, hogy hiába készültek föl olyan lelkiismeretesen.

Pedig tényleg nem kellene elkeseredni, az esetek döntő többségében létezik viszonylag egyszerű megoldás.

A tej beindulását azzal tudjuk serkenteni, ha a baba sokszor van mellen, de egyszerre nem túl hosszú ideig. Pár nap elteltével, amikor már elindult a tejtermelődés, a gyakori két mellből való szoptatással a mellgyulladást tudjuk elkerülni.
Így legalább 1-2 hét eltelik addig, amíg a „hogyan szoptassak” kérdés ismét előkerül.

Mi szól az igény szerinti és mi a precíz „órarendi” szoptatás mellett és ellen?



Az igény szerinti szoptatás azt jelenti, hogy a mellre tételnek sem az idejét, sem az időtartamát nem határozzuk meg. A baba akkor és annyit szopizhat, amikor és amennyire szüksége van. Előfordulhat, hogy kezdetben nagyon gyakran, akár napi 8-12 alkalommal is enni kér, és egy szoptatás 5-10 perctől akár másfél óráig is eltarthat. A gyermek növekedésével azonban az evés gyakorisága és időtartama is változik.
Komfortszopásnak azt nevezik, amikor a mellek kiürülése után a csecsemő továbbfolytatja a „cumizgatást”. Sokan félnek tőle, hogy ettől felázik a mellük, pedig ha jól van rátéve a gyerek, akkor alaptalan a félelem, és a bimbó sem sebesedik ki. A baba harmonikus lelki fejlődéséhez, biztonságérzetének kialakulásához és a szeretetkapcsolat elmélyítéséhez ez a komfortszopás is nagyban hozzásegíthet.
A hónapok múlásával a baba kialakítja a maga ritmusát. Ez szinte mindenkinél más és más. Vannak csecsemők, akik maguktól beállnak a 3, később 4 óránkénti szopásra, mások délelőtt ritkábban, délután gyakrabban szopnak. Akadnak olyan anyatejes babák, aki kezdettől átalusszák az éjszakát, de a többség legalább egyszer-kétszer, vagy akár gyakrabban is ébred. Ha az igény szerinti szoptatást vállaljuk, minden a baba igénye szerint történik.
Ezzel a módszerrel  a kereslet-kínálat elve alapján alakíthatjuk ki a napi gyakorlatunkat. Az anyamell az esetek többségében elég hamar rááll arra, hogy éppen annyi tejet termeljen, amennyi a babának szükséges. Ha ezt választod, valószínűleg addig tudsz majd szoptatni,  ameddig szeretnél. De ennek feltétele: hogy a nap 24 órájában a baba rendelkezésére állj.

Az időre való szoptatásnak 2 fő eleme van. A gyermek eleinte 3 óránként kap enni, és meghatározott ideig van mellen. Így az édesanya napja tervezhetőbb lesz, viszont sem a baba, sem az anyamell nem kapja meg azt a szükséges ingermennyiséget, ami a valóban harmonikus szoptatás megteremtését segíti elő.  
Az éhes baba gyakran sír; és a mell, ha csak ritkán szoptat belőle az édesanya, egy idő után nem termel elegendő mennyiségű tejet. A tejbelövellést követően viszont éppen az lehet a probléma, hogy túltelítődik a következő etetésig, ezért jóval gyakrabban begyullad, mint a másik elvet alkalmazva. 

Fontos tudatosítani, hogy egyik módszer sem üdvözítő. Azt, hogy ki mit választ, nagyban befolyásolják: az anya természete, életkörülményei, előzetes elképzelései, az ismerősök-rokonok tanácsai. Mindkét módszernek van előnyei is, hátránya is

A végső döntést annak tudatában érdemes meghoznod,hogy neked, a te igényeidnek és személyiségednek mi felel meg leginkább. Mi az, amit a legkevesebb belső feszültség árán tudsz beépíteni a napirendedbe. Ez azért is döntő kérdés, mert hiába tudod, hogy elvileg mi lenne a legjobb a babának, ha azzal nem tudsz maradéktalanul azonosulni. Ha nagyon önzetlenül, csak a baba érdekeit szem előtt tartva hozod meg a döntést, ez akár olyan belső feszültségeket is generálhat, amik többek között éppen az anyatejtermelés mennyiségét is befolyásolhatják.

A legbájosabb dolog persze az, amikor a nagyon tudatos szülőt jól megtréfálja a csecsemő. Ha elhatározod például, hogy sosem nézed az órát, és teljes mértékben alkalmazkodsz a baba igényeihez; ő viszont másodpercre pontosan háromóránként kér enni…

Én is hozzászólok!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!